Az egykori Nickelodeon sztár, Keke Palmer most a sokak által várt sorozatban, a Scream Queensben fog szerepelni. Az énekesnő Zaydayt fogja majd játszani
Hogyan kerütél a sorozatba?
Igazából ez egy véletlen volt. Ryan felhívta az ügynökömet, hogy érdekelne-e a dolog. Találkoztunk és beszélt egy kicsit a sorozatról, hogy mit szeretnék majd tenni, mit is keresek pontosan. Elmondtam neki, hogy már rég óta szeretnék szerepelni egy vigjátékban. Persze már szerepeltem, de akkor még nem voltam felnőtt. Szóval nagyon vártam, hogy végre kapjak egy ilyen lehetőséget. Ő meg azt mondta, hogy pontosan olyan vagyok, amilyen a karakter is. A következő pillanatban meg már a forgatáson voltam.
És milyen az első benyomásod?
Egy valóra vált álom. Bele kell nőnöd a sorozatba. Részt kell venned a karaktered létrehozásában. Az írók beleraknak egy kicsit az igazi énemből is és így megszületik a karakter. Mindenkiben van egy kis humorosság és egy kis drámaiság, ez teszi őket szórakoztatóvá.
Milyen érzés együtt dolgozni Ryan Murphyvel?
Nagyon más vele dolgozni. Ő az a fajta rendező, aki hagyja, hogy tedd amit szeretnél. Ez néha eléggé idegesítő is lehet, attól függ, hogy mennyi a tapasztalatod. Nem gyakran találkozhatsz olyan rendezővel, aki annyira megbízik benned, hogy megengedi, hogy azt csinálj a karaktereddel amit te jónak látsz. Amikor először dolgoztam vele, kissé ijesztő volt, de aztán rájöttem, hogy amit csinál, azt azért csinálja, hogy még jobbá tegyen engem. A legjobbakat hozza ki belőlem.
Élvezed?
Pont ez az amire jelenleg szükségem van. Jelenleg, a karrierem azon szakaszában vagyok, amikor szükségem van valakire, aki megengedi, hogy kreatív legyek. Ez egy nagyszerű alkalom, hogy megmutassam, mire is vagyok képes.
Mit tanultál Jamie Lee Curtistől amikor vele dolgoztál?
Ő a legmenőbb nő. Soha nem tudnék valami negatívat mondani egy olyan emberről, mint ő. Jamie a legédesebb ember, akivel valaha is találkoztam. Néhány napig nem voltam a forgatáson és amikor visszatértem, azt mondta: "Nagyon hiányoltunk, hol van a mi Keke-énk?" Ez a nő egy igazi klasszis, tanít minket és nagyszerű példát mutat. Igazi élmény olyan emberekkel együttműködni, mint ő.
Mi a helyzet a többi szereplővel?
Nincs túl sok időnk bulizni, viszont New Orleans fantasztikus. Néha-néha kimegyünk, de nagyon sok munkánk van. A legtöbb jelenetem Skyler Samuels-szel van, így hozzá állok a legközelebb, valamint Lucien Laviscount-tal, mióta vele is sok jelenetem van.
Szereted a horror filmeket?
Úgy nőttem fel, hogy imádtam a horror filmeket. De el kellett hanyagolnom, mert nem akartam ennyi negatív dolgot a lelkemben. Nem akartam belefoglalni az életembe az ilyen dolgokat.
De a Scream Queens eléggé ebben a műfajban van.
Ez egy igazán okos dolog a mostani generációban. Ryan rá tud mutatni a komoly témákra is, a viccek mellett. Például ott vannak a meleg karakterek. Azt gondolod, hogy már mindent tudsz a karakterről, aztán kiderül, hogy mégsem. Jönnek a különböző ítélkezések, amelyek nem is igaziak, és sokkal több dolog áll a háttérben. Emma Roberts játssza a gazdag lányt, de ő is sokkal több ennél. Mindig sokkal több van a háttérben, mint amennyit gondolnak az emberek és én ezt nagyon értékelem. Az emberek olyan karaktereket láthatnak majd, amelyeket ezelőtt talán még soha.